A tornyosi oktatás rövid története


Egészen a 18. századig a gyermekek nevelése és oktatása is a szülők kizárólagos gondja volt. Segítséget ebben bizonyos fokig az egyház nyújtott, amikor a vallási és erkölcsi nevelés hatékonyabbá tétele érdekében intézményesen foglalkozott a gyermekek oktatásával a felekezeti iskolákban.
A törökök kiűzése után Zentán is megjelentek a felekezeti iskolák, főleg a város területén. A tanyavilágban zugtanítók működnek. A lakosság maga vette a kezébe az iskoláztatást és magán vagy zugiskolák révén folyt a tanulás. Tornyoson az 1850-es években alakult első tanoda a Privoda-féle (10-15 szülő összefogott és tanítót fogadott), ma a Kalmár Nándor tulajdonában lévő házban működött.


Zenta város képviselő-testülete 1869. október 22-én meghozott határozatával az addigi magyar tannyelvű felekezeti iskolákat községivé nyilvánította. Tehát, a város magára vállalta az általános elemi iskoláztatás megszervezését. Átvette a felekezeti tanítókat, meghatározta a fizetésüket, így községi tanítókká lettek. A tanyavilágban azonban a helyzet változatlan maradt. De ettől kezdődően már találthatók levéltári adatok, beadványok, kérvények, amelyekben a szállási lakosok iskolát kérnek.


1882-83-ban került sor Tornyoson az első iskolaépítésre. A városi közgyűlés Tornyoson Lengyel Dávidtól 250 Ft-ért 110 négyszögöl földet vett iskolaépítésre. 1883. november 30-án a közgyűlésen jelentették, hogy a tornyosi Lengyel-féle szállási iskola tető alá került. Ennek az iskolának tornya is volt, mert a templom felépítéséig itt tartották a vasárnapi istentiszteletet. Azonban ez az iskola szűknek bizonyult.


1912. év elején árlejtést írtak ki a Tornyoson, Gunarason és Keviben építendő két-tantermes iskolák építésére. A típusterv két tantermet és két tanítói lakást irányzott elő. Az építkezési költség 43313,27 koronába került. Ez a két-tantermes iskola építészeti stílus szempontjából egy kisebb fajta kúriához hasonlítható. Keviben a mai napig ebben az iskolában folyik az oktatás, Tornyoson pedig ez a mai Művelődési ház.
1963-ban megépült az új iskola 6 tanteremmel. Itt már korszerű tornaterem is volt. 1980-ban új szárnnyal bővült az iskola, ahol 4 tanterem, egy szaktanterem, könyvtár és több szertár kapott helyet. Ez a mai Tömörkény István Általános Iskola.


Tornyoson jelenleg 8 osztályos, magyar tannyelvű általános iskola működik, amely Tömörkény István néven a zentai Stevan Sremac Általános Iskola Központ egyik munkaegysége. Az iskolánknak van még két kihelyezett tagozata Keviben és Bogarason, ahol csak alsó tagozatos oktatás folyik. Ezekből a helységekből a felsős diákok Tornyosra járnak iskolába (iskolabusszal).

 

Képek iskolánkról: